Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Valakik mindenképp tisztára akarták mosni a sportvezető személyét és politikai holdudvarát. Az elmúlt napok eseményei viszont azt jelzik, hogy minden törekvés ellenére sem sikerült felszínen tartani Gömörit.
„Miután május elején kiderült, hogy Gömöri és néhány munkatársa néhány éve vissza nem térítendő anyagi juttatást kapott a szövetségnek adott szponzori támogatásból, azonnal megkezdődött a szerecsenmosdatás – hívtam fel a figyelmet ugyanezeken a hasábokon néhány hete. Az addigi jelek – az alelnök töretlen bizalma, az összeesküvéssel vádolt ellenfelek lejáratása és egy jól felépített sajtókampány – alapján egyértelműnek tűnt, hogy valakik mindenképp tisztára akarták mosni a sportvezető személyét és politikai holdudvarát. Az elmúlt napok eseményei viszont azt jelzik, hogy minden törekvés ellenére sem sikerült felszínen tartani Gömörit. A királycsináló szerepében fellépő Szabó először felkonferálta a bukott elnök lemondását, majd három nappal később, a közgyűlési döntést ismertetve bejelentette, hogy a tisztújító közgyűlésig – amelynek időpontja még nem ismeretes – Deutsch Tamás látja el az elnöki teendőket. Az az MPB-alelnök, aki 2012-ben maga javasolta, hogy Gömöri hárommillió forintos támogatást kapjon saját devizahitelének végtörlesztésére az egyébként szűkös forrásokból gazdálkodó szövetségtől.